A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Make a felt-ball. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Make a felt-ball. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 5., kedd

Hogy is álljunk neki (1.1++) Make a felt-ball, "fattened lamb"

Még mindig az unalomig ismételt labda.
Csak most a másik technika, (amit legtöbben ismernek), a
hizlalós.
Fogjuk a gyapjút és szépen felcsavarjuk. (Hogy később lásuk a rétegek egymásutániságát, használjunk különböző színű gyapjúkat.
Rétegenként szappan segítségével gyúrjuk le. (Csak finoman.)
Majd ha úgy érezzük elegendő a gyapjú mérete, ugyan úgy mint az előzőekben gyúrjuk meg.
(Ha mintát akarunk rárakni akkor mielőtt keményre gyúrnánk, szépen finoman, rövid szakaszonként dolgozzuk rá, és utána lehet készre gyúrni.)
Ne feledjük, a munka közben összetömörödik. Így a végén kisebb lesz.

Egy 8 éves kisfiú kérése, és  rajza alapján készítettem ezt a furcsa lényt.
Ez a griff-szerűség belül (szokásom szerint) üreges. Anyaga merinói gyapjú.
/
Request for an 8 year old boy, and drawings made on the basis of this strange creature.
This is griffi,  inside (as usual when I'm doing) hollow. Made of merino wool.
as usual when I'm doing

2010. szeptember 30., csütörtök

Hogy is álljunk neki (1.1+) Make a felt-ball, "jump into"

(Úgy tűnik, mégis érdemes leírnom, hogy is készül a labda. -Azt hogy miért épp a labda a nemezelés alfája az előzőekben már kiderült.)

Először a sokak számára nehezebbnek tartott technikát nézzük.


"HÓRUKK"

Fogunk egy jó maroknyi gyapjút, (ez szabadon választott mennyiség lehet) és egész apróra feltépkedjük. Miután ott van előttünk a szépen apróra tépkedett gyapjunk, (törekedjünk arra hogy jó apróra legyen tépkedve, úgy hogy a szállak iránya össze vissza álljon.) Egyik kezünkbe tartjuk a szappant, közvetlenül a gyapjú fölé, másik kezünkkel finoman rácsurgatjuk a vizet. (Nem árt ha meleg a víz, így gyorsabb a nemezelődés folyamata és kellemesebb is.)

  

Annyi szappanos vizet csurgatunk rá, hogy jól áttázon. Ezután óvatosan megfogjuk a gyapjút és finoman labdává formáljuk. (Még nem "préseljük össze, csak a saját súlyát próbáljuk kihasználni, és így hengergetjük.)


Figyelnünk kell arra hogy az elején egyáltalán ne "préseljük", hogy a külső felületén sz éppen egyenletesen akadjanak össze a szállak. (Na most egy ideig csak hengergetjük, "söndörgetjük" :) , és szép türelmesen várjuk kuszálódjanak csak össze a szállak.

Ebbe az állapotban tudjuk a mintát is "rásimogatni. Ha a felülete rücskös, és inkább az agyvelőre hasonlít mint labdára, akkor rakatunk rá egy vékony fátylat, (akár színeset is.)


És gyúrás közben, folyamatosan elkezdünk erőt beleadni a hengergetésbe, és az így alakul át gyúrássá. (Vigyázzunk, a túl szappanozás akadályozza a nemezelődést, mivel a kicsi buborékok nem engedik a szálakat egymáshoz közel. És nem győzöm ismételgetni, NEM A SZAPPANTÓL ÁLL ÖSSZE A GYAPJÚ!)
Legyünk csak türelmesek, ez eleinte akár egy óránkba is kerülhet. És ha jól dolgoztunk a labdán jól összement, és még akár pattogtatni is lehet. (Az illusztrációs képek között nincs készre gyúrt labda!)

Most készítek egy rövid oktató filmecskét a "labda készítésről", ha készen lesz, publikálom.
I do now, a short educational film "How to make felt-ball". I  when completed, I will post them.