A gyúrástól, úgy összekuszálódnak és átszövődnek a szálak hogy egy nagyon masszív erős anyag jön létre. (Belső Ázsiában nem csak sátrat, süveget, takarót{nemezszőnyeget}, de vértet is készítettek belőle. Mivel az íjból kilőtt vessző nem tudta átütni.)

Hogy igazán megtapasztaljuk az anyag viselkedését, tényleg érdemes először labdát gyúrni.

Érdemes kipróbálni az úgynevezett „hizlalós” és a „tépkedős” módszert is.

A hizlalósnál a fátyolból lecsípet darabot szorosan, összetekerjük, ezt nedvesítjük. Majd erre tekergetünk rá újabb fátyoldarabokat. (Persze nedves szappanos kézzel minden újabb réteget enyhén meggyúrunk. {ENYHÉN} A végén pedig szép fokozatosan egyre nagyobb erővel, addig gyúrjuk míg „fokhagymaszagú nem lesz”. (A jól meggyúrt labda nagyon jól pattog.)

Ezek után gyúrjunk egy tépdelős módszerrel gyúrt labdát. (Ez szokott eleinte nehezebben menni)

Fogunk annyi gyapjút, miből szeretnénk labdát készíteni. Ügyesen, finom, kicsi cafatokra tépjük. Egy kupacra rakjuk, majd finoman szappanos vizet fröcskölünk rá, és óvatosan labdává gyúrjuk.

(Na, most jön az mikor a nemeztanonc, tépi a haját.) Fogunk egy éles kést, és mindkét labdát kettévágjuk. Meglehet nézni mindkettő belső szerkezetét. A „hizlalós” technikával készült labda belsejét általában ki lehet szedni. A másik labdánál pedig láthatjuk, hogy a szálak hogy szövik át az egész labdát.